OUI, MADEMOISELLE

Written by Annamária ©

OUI, MADEMOISELLE 2010-2014 · SELFKATALOG 2012-2017




21 May 2011

The Last Words... Here

Dear, loyal reader!
Here's the time for the last post... which is interesting because I started Oui, Mademoiselle exactly a year ago. Actually, I blog since I know what a blog is, at first in the good old Myspace prime-times, and then Blogspot. Those were more personal kind than this, but it came into existence with a different purpose. I truly admit the actuation of this blog was ahead several months thinking and speculating. In that time I was working for a hungarian "fashion"magazine, but the translating from english and german to hungarian didn't gratify my ambitious. So I started my own blog following the exaple of Tavi Gevinson (oh, yes, she had an effect on me). As many I launched a fashionblog with at the early stage longer but rare articles which were round a topic. I had a lot of positive feedbacks, you liked my blog, you said it's unique what I'm doing, at least in Hungary. I was very happy. I guess I can uncover that there was a lot of hope in the background, I hoped that some day somone asks me to work for her/his magazine, and oops... the dream comes true. I thought, I give myself 2 years, that time needs. It didn't. Pretty soon the advertisers and editors found me to participate in their magazines. I had 8 offers last year. And how many of them materialized? Three... and none of them was a stable job, just one-off pieces. For free. Not my fault was that these offers splitted up, but this really made me sour and disappoint. As I've started to change and know more and more about fashion, I needed other sort of satisfactions in this too. I didn't want to write about the trendy and worn-talked collections, designers who were shown in every blog, this really bored me. I searched for new directions, but as the blog changed, unfortunately the popularity of it lowered too. I thought a lot of times, and other said too, I have choosed the harder way. Maybe. I never defined myself as a fashionblogger, maybe I do not have the talent for that. Maybe I do not have the talent for anything... but it's an another big issue, Anna and her disappeared self-appreciation... never mind. (In the hungarian part here's some words about hungarian fashion bloggers, what I don't think you care about if you aren't a hungarian, so.)
Everything has changed. I approach to blogging in a different way now, and I feel leading a blog should be more like a hobby, I am tired to take it too seriously. I don’t care about trying to find a job through it anymore. Anyway I won't stop blogging, I like doing it, and I like fashion hereafter too even if the main profile won't be that. There are other projects I work on, you'll hear about me, I'm sure.
So, I decided to switch to tumblr. You know, I tried to resist, but now I bow to it. There'll be easier to blog, share my little everyday moments. This blog will be available for a while, and... I don't know if I ever delete it... maybe. But not now, because I hold on to it emotionally, well yes, we lived together for a year... or what.
So, dear reader, if you struggled yourself so far, floundered over my frankness-stroke, and would like to follow the tiny moments of my life, lo the link, where you can:
I'm looking forward to you, my reader, and thank you for being here! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, I'll miss you!


Kedves, hűséges olvasóm!
Eljött az idő az utolsó bejegyzésre... ami azért is érdekes, mert szinte napra pontosan, egy éve indítottam útjára Oui, Mademoiselle névre keresztelt blogomat. Igazából, amióta az eszemet tudom blogolok (illetve mióta tudom, mi az), kezdetben még a régi szép Myspace-es ősidőkben, aztán a Blogspoton. Azok sokkal személyesebb jellegűek voltak, mint ez, de ez más céllal is jött létre. Őszintén bevallom, több hónapos gondolkodás és spekulálás előzte meg ennek a blognak az elindítását. Akkoriban egy magyar  "divat  "lapnál dolgoztam, de az, hogy németből és angolból fordítgassak le magyarra cikkeket különböző celebritásokról, egyáltalán nem elégítette ki az igényeimet. Mert ugye a legtöbb közönségkedvenc magazinnak ennyi a lényege. A gyakornokokkal hónapokig ingyen elvégeztetik a munka oroszlán részét, és a köszönet? Na, az nincs. Nem panaszkodok, akkor nagyon idegesített ez, ma már nem, mert egy, nem érdekel, kettő, én is dörzsöltebb lettem. Szóval mindezek után, belekezdtem egy saját blogba, Tavi Gevinson példáját követve (ó, igen, hatással volt rám ő is). Ahogy azóta sokan, elindítottam egy divatblogot, kezdetben hosszabb, de ritkábban megjelenő anyagokkal, amik egy-egy témakör köré csoportosultak. Sok pozitív visszajelzést kaptam, szerettétek a blogomat, azt mondtátok, egyedülálló, amit csinálok, legalábbis magyarul még nem volt ilyen. Nagyon boldog voltam. Azt hiszem, felfedhetem, hogy nagy adag remény is volt a háttérben, reméltem, hogy egy nap valaki felkér, dolgozzak a magazinjának, és hopp... az álom valóra válik. Úgy gondoltam, adok magamnak 2 évet erre. Annyi felfutási idő kell. Nem kellett. Elég hamar megtaláltak hirdetők, és szerkesztők, hogy vegyek részt a magazinjukban, publikáljak. Egy év alatt összesen 8 ajánlatot kaptam. Eláruljam ebből hány valósult meg? Három... és egyik sem tartós munka, csak amolyan "beugrós" kis szösszenet. Ingyen. Nem az én hibámból futottak zátonyra ezek a megkeresések, ez nagyon elkeserített és kiábrándított. Aztán ahogy elkezdtem változni, ahogy egyre többet megtudtam a divatról, jobban belemélyültem, már másfajta kielégülést kerestem ebben is. Nem akartam a felkapott és agyonbeszélt kollekciókról, tervezőkről beszélni, akik minden blogon megjelennek, ez nagyon untatott. Új irányokat kerestem, de ahogy változott a blog, sajnos a nézettség is olyan arányban csökkent. Sokszor gondoltam arra, és mások is mondták, hogy nem baj, te a nehezebb utat választottad. Lehet, hogy így van. Sosem mondtam magam divatbloggernek, talán nincs is igazán tehetségem hozzá. Talán semmihez sincs... de mindegy is, ez egy másik hatalmas téma lenne, Anna és eltűnt önértékelése... Na mindegy. Ezen kívül, elkeserít és egyben szánakozóvá tesz az, ami jelenleg a magyar divatszférában zajlik, nem is annyira divat szinten, hanem blogger szinten. Egyszerűen nevetséges és elszomorító, hogy attól, hogy valaki felrakosgatja a legújabb editorialokat vagy kollekciókat a blogjára, egyből "sztárblogger" státusba helyezkedik és minden jelentős divateseményen jelen van, számon tartják. Nem az irigység szól belőlem kedves olvasó, rengeteg ilyen meghívót kaptam... és töröltem, mert én ebben nem akarok részt venni. Nem azért nem mentem el, mert nem vagyok kíváncsi egy-egy tervező kollekciójára, á dehogy. Volt tervezőpáros, akitől még ajándékot is kaptam. Lehet ennél kedvesebb és elismerőbb gesztus egy blogger felé? Kötve hiszem. Én mégis hálátlannak tűnök, pedig ez nem így van. Persze tisztelet a kivételnek magyar divatbloggerek körében (ha egyáltalán ilyen kör valóban létezik?), bár igazán még nem találkoztam olyannal, ami annyira megfogna. A legtöbb számomra iszonyatosan unalmas, tele klisékkel, némelyiknek meg minden szavából a mérhetetlen gőg, okoskodás és nagyképűség sugárzik. Nem mondok példákat.
Egy ideje megváltozott minden. A blogolásra is másképp gondolok már, és úgy érzem, megmarad számomra inkább hobbiként, belefáradtam abba, hogy túl komolyan vegyem. Nem gondolom, hogy munkát fog teremteni nekem, és többé nem a blogommal akarom megváltani a világot. Viszont nem fogom abbahagyni, mert szeretek blogolni, kedvemet lelem benne, továbbra is szeretem a divatot, még ha nem is ez lesz ezentúl a fő profil. Vannak más projektjeim amiken dolgozok, fogtok még hallani rólam, ebben biztos vagyok.
Tehát úgy döntöttem, átváltok a tumblr-re. Tudjátok, erősen küzdöttem ellene, de most megadtam magam. Ott egyszerűbb lesz blogolni, megosztani a mindennapi kis szösszeneteket. Ezt a blogot még egy darabig biztosan el lehet érni, aztán... nem tudom, hogy fogom-e valaha törölni... lehet. De még nem, mert valahogy még mindig kötődök hozzá érzelmileg, hát igen, végül is egy évig együtt éltünk... vagy mi.
Szóval, kedves olvasó, ha idáig elküzdötted magad, és végigbukdácsoltál a őszinteségrohamomon, és továbbra is követni szeretnéd életem apró rezdüléseit, íme a link, ahol ezt megteheted:
Várlak kedves olvasóm, és köszönöm, hogy eddig is mellettem voltál! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, hiányozni fogtok!

17 May 2011

I haven't been at the hairdresser's for about 13 years

Photobucket
Photobucket
Photobucket
I am obsessed with the flacon of Gliss Kur, my new hair thingy. Gives me shine, I'll feel like a queen, you know, and all these banal promises. Pearl shine, pearl gunge. Whatever. Actually I haven't been at the hairdresser's for about 13 years. I like my hair as it grows and I cut it myself if I want to. I don't trust in hairdressers.

15 May 2011

... and suddenly, I felt nothing.

Photobucket
Photobucket
Photobucket
I have never seen any sea in my life, as yet. I feel poor and sad.
For me, it's heart-breaking.
If I get to the sea once, I'll never leave it again.
Just watch it for hours... days... years... eternity.
I cotton hard to waters.

Young? Never mind

Photobucket Photobucket
Photobucket
Credits: last photo Franciscan Church, Wschowa, Poland

14 May 2011

The Subject of Desire part 1

I hardly desired to possess a nineties-styled black leather backpack but it seemed to be an impossible mission to complete in this stinking, rotting little town. And a miracle happened. He went up to their attic, and found his older sisters' leather backpacks. He's got two older sisters, twins, actually. So can you count? Yes, exactly. Two. He has presented T W O B L A C K leather backpacks to me. Nineties-styled, somewhere between a ragged, high school library rat and a nineteen-year-old post punk, dark witch.
How happy I am.
The Adventures of Johnny, the Black Backpack.
Photobucket
The other's coming soon.

05 May 2011

How an ironic note becomes reality

Some months ago I was joking about having this book for my birthday. Minimalism and Fashion by Elyssa Dimant. I said this is the book WE ALL must read promptly, definitely a must-have book. And do you know what happened? CAN YOU IMAGINE?
The sweetest person  (yes, singular, be happy, NOT plural - yes, this was a secret message to him) in my life bought this for me to my h-u-g-e surprise, ordered from England through amazon.co.uk and I've received it a few days ago via post. As an alien this arrived, you know, I wasn't expecting a package, this big package. Ah, this book is stunning... and became my Bible, really. Thank you.
Photobucket

04 May 2011

I am a terrible blogger

Photobucket
Photobucket
Photobucket
Credits: Maison Martin Margiela, North by Northwest, unknown

03 May 2011

Saved

Photobucket
Photobucket
Photobucket
Photobucket
Photobucket

Credits: Angel 3: The Final Chapter, The New York Ripper, unknowns, song Grace Jones: Saved