23 July 2011
21 July 2011
20 July 2011
Hey Mom, do the skate
You know, how I feel about America (❤) and what's my opinion about the great american dream so it's obvious I love everything what comes from there. I have never fantasized about my future "dreamkid" but I suppose I've found my answer. Just look at him! Ain't he the coolest youngster who you've ever seen? And what about the fantasies of your thirties-forties? Being like a likely lad, smoking weed and skating with your kids definitely counts cool. (Tell me a slang synonym of cool, I use it too much!!!) I need to learn skating. I want to break bones and get some bruises. Wanna join?
The outfits? Perfect.
The outfits? Perfect.
18 July 2011
14 July 2011
The perfect superiority scene what every woman dreams of
(...and the answer for dear Hannah Jean!)
Can you imagine any cooler encounter? Gosh, such a perfect scene, when you, the woman is in superiority position, observing the man, and you do anything you want from being totally naked through sniffing cocain to shaving your pussy, anything, and he cannot able to see you while he's dying in curiosity and trying to find out how to get drunk as soon as possible to sustain the pulsating voltage of the woman's sexual appeal and the smashing fear of his boss' punishment if he would touch you. Your divine voice gives orders because he's your slave, in every sense, you're the boss' wife, don't forget. Ah, I'm in flames. Why we tirelessly need observing? The United Nations of Voyeurs, the alternative name of Earth, that's why. Don't lie to yourself, everyone competes for the role of 'Big Brother', because we all love to watch our neighbour's sweaty tail while she's hoeing the allotment.
Can you imagine any cooler encounter? Gosh, such a perfect scene, when you, the woman is in superiority position, observing the man, and you do anything you want from being totally naked through sniffing cocain to shaving your pussy, anything, and he cannot able to see you while he's dying in curiosity and trying to find out how to get drunk as soon as possible to sustain the pulsating voltage of the woman's sexual appeal and the smashing fear of his boss' punishment if he would touch you. Your divine voice gives orders because he's your slave, in every sense, you're the boss' wife, don't forget. Ah, I'm in flames. Why we tirelessly need observing? The United Nations of Voyeurs, the alternative name of Earth, that's why. Don't lie to yourself, everyone competes for the role of 'Big Brother', because we all love to watch our neighbour's sweaty tail while she's hoeing the allotment.
13 July 2011
I'M BACK (it seems)
Two months passed and it seems I can't live without blogspot. Actually I've got lazy in writing on tumblr - bad bad thing, and this reblogging, one shot/post is not my thing. So, no more useless words, I'm back, and going to write more about films, some kinda lazy, quicky film reviews, more music, thoughts, inspiration blabla and less fashion. I guess I've realized fashion is not my business. Currently I'm writing my first screenplay and book, trying to make some impressively cool music, learning English harder, reading a lot, and doing my everyday one-and-a-half-hour jogging. In September with my boyfriend we're going to move to London, trying to sell my works and getting into film industry, showing myself at thousands of castings, even working as an extra, anything, just to BE THERE. I know how hard it will be but I really wait for this tear-full fighting and I'm pretty confident in success. (At least I'm building self-confidence and trying to prepare myself for success, HAH. Am I pompous? Is this all gobbledygook? I might think it's more the words of a pushy little dreamer. Once you dream, dream big - that's my motto.)
Nowdays I mostly listen to 50s rock n' roll and country, so here's a woman who I have fallen in love with.
QUESTION FOR ADVANCED PLAYERS (you can answer I'm sure): this song was the soundtrack of which film?
Note: a website (!!!) is coming soon, and screenplay and book synopses, portfolio, music, videos and who knows what else. Oh and of course, this url will change.
Note #2: I'm wondering about changing my name, I don't like Anna Kazmanowski anymore. I have a new idea, you'll like it.
Note #3 (and then I stop being lazy andstart continue today's hard work): Should I stay here, or back to tumblr? I'm puzzled, help me. Plus I know I'm annoying and untraceable with this lot of, unbearably lot changing, sorry for that.
Have a nice day kids!
Nowdays I mostly listen to 50s rock n' roll and country, so here's a woman who I have fallen in love with.
QUESTION FOR ADVANCED PLAYERS (you can answer I'm sure): this song was the soundtrack of which film?
Note: a website (!!!) is coming soon, and screenplay and book synopses, portfolio, music, videos and who knows what else. Oh and of course, this url will change.
Note #2: I'm wondering about changing my name, I don't like Anna Kazmanowski anymore. I have a new idea, you'll like it.
Note #3 (and then I stop being lazy and
Have a nice day kids!
21 May 2011
The Last Words... Here
Dear, loyal reader!
Here's the time for the last post... which is interesting because I started Oui, Mademoiselle exactly a year ago. Actually, I blog since I know what a blog is, at first in the good old Myspace prime-times, and then Blogspot. Those were more personal kind than this, but it came into existence with a different purpose. I truly admit the actuation of this blog was ahead several months thinking and speculating. In that time I was working for a hungarian "fashion"magazine, but the translating from english and german to hungarian didn't gratify my ambitious. So I started my own blog following the exaple of Tavi Gevinson (oh, yes, she had an effect on me). As many I launched a fashionblog with at the early stage longer but rare articles which were round a topic. I had a lot of positive feedbacks, you liked my blog, you said it's unique what I'm doing, at least in Hungary. I was very happy. I guess I can uncover that there was a lot of hope in the background, I hoped that some day somone asks me to work for her/his magazine, and oops... the dream comes true. I thought, I give myself 2 years, that time needs. It didn't. Pretty soon the advertisers and editors found me to participate in their magazines. I had 8 offers last year. And how many of them materialized? Three... and none of them was a stable job, just one-off pieces. For free. Not my fault was that these offers splitted up, but this really made me sour and disappoint. As I've started to change and know more and more about fashion, I needed other sort of satisfactions in this too. I didn't want to write about the trendy and worn-talked collections, designers who were shown in every blog, this really bored me. I searched for new directions, but as the blog changed, unfortunately the popularity of it lowered too. I thought a lot of times, and other said too, I have choosed the harder way. Maybe. I never defined myself as a fashionblogger, maybe I do not have the talent for that. Maybe I do not have the talent for anything... but it's an another big issue, Anna and her disappeared self-appreciation... never mind. (In the hungarian part here's some words about hungarian fashion bloggers, what I don't think you care about if you aren't a hungarian, so.)
Everything has changed. I approach to blogging in a different way now, and I feel leading a blog should be more like a hobby, I am tired to take it too seriously. I don’t care about trying to find a job through it anymore. Anyway I won't stop blogging, I like doing it, and I like fashion hereafter too even if the main profile won't be that. There are other projects I work on, you'll hear about me, I'm sure.
So, I decided to switch to tumblr. You know, I tried to resist, but now I bow to it. There'll be easier to blog, share my little everyday moments. This blog will be available for a while, and... I don't know if I ever delete it... maybe. But not now, because I hold on to it emotionally, well yes, we lived together for a year... or what.
So, dear reader, if you struggled yourself so far, floundered over my frankness-stroke, and would like to follow the tiny moments of my life, lo the link, where you can:
I'm looking forward to you, my reader, and thank you for being here! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, I'll miss you!
Kedves, hűséges olvasóm!
Eljött az idő az utolsó bejegyzésre... ami azért is érdekes, mert szinte napra pontosan, egy éve indítottam útjára Oui, Mademoiselle névre keresztelt blogomat. Igazából, amióta az eszemet tudom blogolok (illetve mióta tudom, mi az), kezdetben még a régi szép Myspace-es ősidőkben, aztán a Blogspoton. Azok sokkal személyesebb jellegűek voltak, mint ez, de ez más céllal is jött létre. Őszintén bevallom, több hónapos gondolkodás és spekulálás előzte meg ennek a blognak az elindítását. Akkoriban egy magyar "divat "lapnál dolgoztam, de az, hogy németből és angolból fordítgassak le magyarra cikkeket különböző celebritásokról, egyáltalán nem elégítette ki az igényeimet. Mert ugye a legtöbb közönségkedvenc magazinnak ennyi a lényege. A gyakornokokkal hónapokig ingyen elvégeztetik a munka oroszlán részét, és a köszönet? Na, az nincs. Nem panaszkodok, akkor nagyon idegesített ez, ma már nem, mert egy, nem érdekel, kettő, én is dörzsöltebb lettem. Szóval mindezek után, belekezdtem egy saját blogba, Tavi Gevinson példáját követve (ó, igen, hatással volt rám ő is). Ahogy azóta sokan, elindítottam egy divatblogot, kezdetben hosszabb, de ritkábban megjelenő anyagokkal, amik egy-egy témakör köré csoportosultak. Sok pozitív visszajelzést kaptam, szerettétek a blogomat, azt mondtátok, egyedülálló, amit csinálok, legalábbis magyarul még nem volt ilyen. Nagyon boldog voltam. Azt hiszem, felfedhetem, hogy nagy adag remény is volt a háttérben, reméltem, hogy egy nap valaki felkér, dolgozzak a magazinjának, és hopp... az álom valóra válik. Úgy gondoltam, adok magamnak 2 évet erre. Annyi felfutási idő kell. Nem kellett. Elég hamar megtaláltak hirdetők, és szerkesztők, hogy vegyek részt a magazinjukban, publikáljak. Egy év alatt összesen 8 ajánlatot kaptam. Eláruljam ebből hány valósult meg? Három... és egyik sem tartós munka, csak amolyan "beugrós" kis szösszenet. Ingyen. Nem az én hibámból futottak zátonyra ezek a megkeresések, ez nagyon elkeserített és kiábrándított. Aztán ahogy elkezdtem változni, ahogy egyre többet megtudtam a divatról, jobban belemélyültem, már másfajta kielégülést kerestem ebben is. Nem akartam a felkapott és agyonbeszélt kollekciókról, tervezőkről beszélni, akik minden blogon megjelennek, ez nagyon untatott. Új irányokat kerestem, de ahogy változott a blog, sajnos a nézettség is olyan arányban csökkent. Sokszor gondoltam arra, és mások is mondták, hogy nem baj, te a nehezebb utat választottad. Lehet, hogy így van. Sosem mondtam magam divatbloggernek, talán nincs is igazán tehetségem hozzá. Talán semmihez sincs... de mindegy is, ez egy másik hatalmas téma lenne, Anna és eltűnt önértékelése... Na mindegy. Ezen kívül, elkeserít és egyben szánakozóvá tesz az, ami jelenleg a magyar divatszférában zajlik, nem is annyira divat szinten, hanem blogger szinten. Egyszerűen nevetséges és elszomorító, hogy attól, hogy valaki felrakosgatja a legújabb editorialokat vagy kollekciókat a blogjára, egyből "sztárblogger" státusba helyezkedik és minden jelentős divateseményen jelen van, számon tartják. Nem az irigység szól belőlem kedves olvasó, rengeteg ilyen meghívót kaptam... és töröltem, mert én ebben nem akarok részt venni. Nem azért nem mentem el, mert nem vagyok kíváncsi egy-egy tervező kollekciójára, á dehogy. Volt tervezőpáros, akitől még ajándékot is kaptam. Lehet ennél kedvesebb és elismerőbb gesztus egy blogger felé? Kötve hiszem. Én mégis hálátlannak tűnök, pedig ez nem így van. Persze tisztelet a kivételnek magyar divatbloggerek körében (ha egyáltalán ilyen kör valóban létezik?), bár igazán még nem találkoztam olyannal, ami annyira megfogna. A legtöbb számomra iszonyatosan unalmas, tele klisékkel, némelyiknek meg minden szavából a mérhetetlen gőg, okoskodás és nagyképűség sugárzik. Nem mondok példákat.
Egy ideje megváltozott minden. A blogolásra is másképp gondolok már, és úgy érzem, megmarad számomra inkább hobbiként, belefáradtam abba, hogy túl komolyan vegyem. Nem gondolom, hogy munkát fog teremteni nekem, és többé nem a blogommal akarom megváltani a világot. Viszont nem fogom abbahagyni, mert szeretek blogolni, kedvemet lelem benne, továbbra is szeretem a divatot, még ha nem is ez lesz ezentúl a fő profil. Vannak más projektjeim amiken dolgozok, fogtok még hallani rólam, ebben biztos vagyok.
Tehát úgy döntöttem, átváltok a tumblr-re. Tudjátok, erősen küzdöttem ellene, de most megadtam magam. Ott egyszerűbb lesz blogolni, megosztani a mindennapi kis szösszeneteket. Ezt a blogot még egy darabig biztosan el lehet érni, aztán... nem tudom, hogy fogom-e valaha törölni... lehet. De még nem, mert valahogy még mindig kötődök hozzá érzelmileg, hát igen, végül is egy évig együtt éltünk... vagy mi.
Szóval, kedves olvasó, ha idáig elküzdötted magad, és végigbukdácsoltál a őszinteségrohamomon, és továbbra is követni szeretnéd életem apró rezdüléseit, íme a link, ahol ezt megteheted:
Várlak kedves olvasóm, és köszönöm, hogy eddig is mellettem voltál! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, hiányozni fogtok!
Here's the time for the last post... which is interesting because I started Oui, Mademoiselle exactly a year ago. Actually, I blog since I know what a blog is, at first in the good old Myspace prime-times, and then Blogspot. Those were more personal kind than this, but it came into existence with a different purpose. I truly admit the actuation of this blog was ahead several months thinking and speculating. In that time I was working for a hungarian "fashion"magazine, but the translating from english and german to hungarian didn't gratify my ambitious. So I started my own blog following the exaple of Tavi Gevinson (oh, yes, she had an effect on me). As many I launched a fashionblog with at the early stage longer but rare articles which were round a topic. I had a lot of positive feedbacks, you liked my blog, you said it's unique what I'm doing, at least in Hungary. I was very happy. I guess I can uncover that there was a lot of hope in the background, I hoped that some day somone asks me to work for her/his magazine, and oops... the dream comes true. I thought, I give myself 2 years, that time needs. It didn't. Pretty soon the advertisers and editors found me to participate in their magazines. I had 8 offers last year. And how many of them materialized? Three... and none of them was a stable job, just one-off pieces. For free. Not my fault was that these offers splitted up, but this really made me sour and disappoint. As I've started to change and know more and more about fashion, I needed other sort of satisfactions in this too. I didn't want to write about the trendy and worn-talked collections, designers who were shown in every blog, this really bored me. I searched for new directions, but as the blog changed, unfortunately the popularity of it lowered too. I thought a lot of times, and other said too, I have choosed the harder way. Maybe. I never defined myself as a fashionblogger, maybe I do not have the talent for that. Maybe I do not have the talent for anything... but it's an another big issue, Anna and her disappeared self-appreciation... never mind. (In the hungarian part here's some words about hungarian fashion bloggers, what I don't think you care about if you aren't a hungarian, so.)
Everything has changed. I approach to blogging in a different way now, and I feel leading a blog should be more like a hobby, I am tired to take it too seriously. I don’t care about trying to find a job through it anymore. Anyway I won't stop blogging, I like doing it, and I like fashion hereafter too even if the main profile won't be that. There are other projects I work on, you'll hear about me, I'm sure.
So, I decided to switch to tumblr. You know, I tried to resist, but now I bow to it. There'll be easier to blog, share my little everyday moments. This blog will be available for a while, and... I don't know if I ever delete it... maybe. But not now, because I hold on to it emotionally, well yes, we lived together for a year... or what.
So, dear reader, if you struggled yourself so far, floundered over my frankness-stroke, and would like to follow the tiny moments of my life, lo the link, where you can:
I'm looking forward to you, my reader, and thank you for being here! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, I'll miss you!
Kedves, hűséges olvasóm!
Eljött az idő az utolsó bejegyzésre... ami azért is érdekes, mert szinte napra pontosan, egy éve indítottam útjára Oui, Mademoiselle névre keresztelt blogomat. Igazából, amióta az eszemet tudom blogolok (illetve mióta tudom, mi az), kezdetben még a régi szép Myspace-es ősidőkben, aztán a Blogspoton. Azok sokkal személyesebb jellegűek voltak, mint ez, de ez más céllal is jött létre. Őszintén bevallom, több hónapos gondolkodás és spekulálás előzte meg ennek a blognak az elindítását. Akkoriban egy magyar "divat "lapnál dolgoztam, de az, hogy németből és angolból fordítgassak le magyarra cikkeket különböző celebritásokról, egyáltalán nem elégítette ki az igényeimet. Mert ugye a legtöbb közönségkedvenc magazinnak ennyi a lényege. A gyakornokokkal hónapokig ingyen elvégeztetik a munka oroszlán részét, és a köszönet? Na, az nincs. Nem panaszkodok, akkor nagyon idegesített ez, ma már nem, mert egy, nem érdekel, kettő, én is dörzsöltebb lettem. Szóval mindezek után, belekezdtem egy saját blogba, Tavi Gevinson példáját követve (ó, igen, hatással volt rám ő is). Ahogy azóta sokan, elindítottam egy divatblogot, kezdetben hosszabb, de ritkábban megjelenő anyagokkal, amik egy-egy témakör köré csoportosultak. Sok pozitív visszajelzést kaptam, szerettétek a blogomat, azt mondtátok, egyedülálló, amit csinálok, legalábbis magyarul még nem volt ilyen. Nagyon boldog voltam. Azt hiszem, felfedhetem, hogy nagy adag remény is volt a háttérben, reméltem, hogy egy nap valaki felkér, dolgozzak a magazinjának, és hopp... az álom valóra válik. Úgy gondoltam, adok magamnak 2 évet erre. Annyi felfutási idő kell. Nem kellett. Elég hamar megtaláltak hirdetők, és szerkesztők, hogy vegyek részt a magazinjukban, publikáljak. Egy év alatt összesen 8 ajánlatot kaptam. Eláruljam ebből hány valósult meg? Három... és egyik sem tartós munka, csak amolyan "beugrós" kis szösszenet. Ingyen. Nem az én hibámból futottak zátonyra ezek a megkeresések, ez nagyon elkeserített és kiábrándított. Aztán ahogy elkezdtem változni, ahogy egyre többet megtudtam a divatról, jobban belemélyültem, már másfajta kielégülést kerestem ebben is. Nem akartam a felkapott és agyonbeszélt kollekciókról, tervezőkről beszélni, akik minden blogon megjelennek, ez nagyon untatott. Új irányokat kerestem, de ahogy változott a blog, sajnos a nézettség is olyan arányban csökkent. Sokszor gondoltam arra, és mások is mondták, hogy nem baj, te a nehezebb utat választottad. Lehet, hogy így van. Sosem mondtam magam divatbloggernek, talán nincs is igazán tehetségem hozzá. Talán semmihez sincs... de mindegy is, ez egy másik hatalmas téma lenne, Anna és eltűnt önértékelése... Na mindegy. Ezen kívül, elkeserít és egyben szánakozóvá tesz az, ami jelenleg a magyar divatszférában zajlik, nem is annyira divat szinten, hanem blogger szinten. Egyszerűen nevetséges és elszomorító, hogy attól, hogy valaki felrakosgatja a legújabb editorialokat vagy kollekciókat a blogjára, egyből "sztárblogger" státusba helyezkedik és minden jelentős divateseményen jelen van, számon tartják. Nem az irigység szól belőlem kedves olvasó, rengeteg ilyen meghívót kaptam... és töröltem, mert én ebben nem akarok részt venni. Nem azért nem mentem el, mert nem vagyok kíváncsi egy-egy tervező kollekciójára, á dehogy. Volt tervezőpáros, akitől még ajándékot is kaptam. Lehet ennél kedvesebb és elismerőbb gesztus egy blogger felé? Kötve hiszem. Én mégis hálátlannak tűnök, pedig ez nem így van. Persze tisztelet a kivételnek magyar divatbloggerek körében (ha egyáltalán ilyen kör valóban létezik?), bár igazán még nem találkoztam olyannal, ami annyira megfogna. A legtöbb számomra iszonyatosan unalmas, tele klisékkel, némelyiknek meg minden szavából a mérhetetlen gőg, okoskodás és nagyképűség sugárzik. Nem mondok példákat.
Egy ideje megváltozott minden. A blogolásra is másképp gondolok már, és úgy érzem, megmarad számomra inkább hobbiként, belefáradtam abba, hogy túl komolyan vegyem. Nem gondolom, hogy munkát fog teremteni nekem, és többé nem a blogommal akarom megváltani a világot. Viszont nem fogom abbahagyni, mert szeretek blogolni, kedvemet lelem benne, továbbra is szeretem a divatot, még ha nem is ez lesz ezentúl a fő profil. Vannak más projektjeim amiken dolgozok, fogtok még hallani rólam, ebben biztos vagyok.
Tehát úgy döntöttem, átváltok a tumblr-re. Tudjátok, erősen küzdöttem ellene, de most megadtam magam. Ott egyszerűbb lesz blogolni, megosztani a mindennapi kis szösszeneteket. Ezt a blogot még egy darabig biztosan el lehet érni, aztán... nem tudom, hogy fogom-e valaha törölni... lehet. De még nem, mert valahogy még mindig kötődök hozzá érzelmileg, hát igen, végül is egy évig együtt éltünk... vagy mi.
Szóval, kedves olvasó, ha idáig elküzdötted magad, és végigbukdácsoltál a őszinteségrohamomon, és továbbra is követni szeretnéd életem apró rezdüléseit, íme a link, ahol ezt megteheted:
Várlak kedves olvasóm, és köszönöm, hogy eddig is mellettem voltál! Au revoir Oui, Mademoiselle, au revoir Blogspot, hiányozni fogtok!
17 May 2011
I haven't been at the hairdresser's for about 13 years
I am obsessed with the flacon of Gliss Kur, my new hair thingy. Gives me shine, I'll feel like a queen, you know, and all these banal promises. Pearl shine, pearl gunge. Whatever. Actually I haven't been at the hairdresser's for about 13 years. I like my hair as it grows and I cut it myself if I want to. I don't trust in hairdressers.
15 May 2011
... and suddenly, I felt nothing.
I have never seen any sea in my life, as yet. I feel poor and sad.
For me, it's heart-breaking.
If I get to the sea once, I'll never leave it again.
Just watch it for hours... days... years... eternity.
I cotton hard to waters.